Nem vagyok sport fan, nincs kedvenc sportágam, amiért ordítva szurkolnék. Nincs kedvenc zeném, filmem, színészem, állatom, könyvem, autóm, hobbim, amit, ha meglátok, hallom, hogy mások beszélnek róla, rögtön úgy érezném, hogy azt visítva kell más tudomására hoznom. Egyébként van kedvencem mindből, de ez a kifelé irányuló lelkesedés hiányzik belőlem ezek és igazából minden kapcsán.

Semmivel sem lehet kimozdítani ebből a szeretem, nagyon tetszik/örülök neki, de miért kellene ezért most jelenetet rendeznem világból. Emiatt például ajándékot sem egyszerű nekem venni, mert aki ahhoz van szokva, hogy teátrálisan jelenetet rendezzenek egy ajándékozásnál (jajj, ez gyönyörű, csodálatos, nem is kellett volna, húúú, hűűű stb.), annak ez úgy tűnik, mintha nem is örülnék neki.

 

Napokkal ezelőtt rájöttem, hogy mégis van EGY dolog, amiért igazán lelkesedem, bár ezt sem kürtölöm világgá, de határozottan megváltozik a viselkedésem ha ilyen dologgal találkozom. Ez pedig a modern építészet. Semmi közöm nincs az építészethez, egyszerűen csodálója vagyok. Imádom az üveget, a fát, a betont, a fémet, az emeletes, átriumos épületeket, a nagy tereket, a fényt, a kockaházakat, elolvadok, ha egy számomra gyönyörű lakóházat látok, érzem, ahogy a pulzusom is felmegy, és csak csodálom és csodálom. Áradozok róla, csendben.

Most, hogy erre rájöttem, kicsit megnyugodtam :)