Az elől ülő kék pólós kisfiú én vagyok 7 évesen. Vagyis bár nem látszik, de az egy kislány. Mögöttem a bátyám ül, aki két évvel idősebb nálam, és ebben az időben rendszeresen azt hitték, hogy az ikertestvérem.

Egész kiskoromban úgy néztem ki és úgy is viselkedtem mint a fiúk. Nem szerettem lány lenni, mert a lányoknak sok mindet nem szabadott és akkoriban úgy tűnt, hogy a fiúknak minden egyszerűbb.
A legjobban a Húsvétot utáltam, amikor nekem otthon kellett maradnom, várni a locsolókat (szoknyát felvenni!), míg a tesóm fantasztikus helyeken járt, finom sütiket evett, pénzt és csokitojásokat kapott. Számomra ez volt a legnagyobb igazságtalanság az egész világon.

Később persze rájöttem, hogy jó dolog lánynak lenni, és bár gondolkodásban kicsit fiús maradtam, azóta kifejezetten élvezem is a dolgot.